Tenth chapter: Just a dream

                                            Just a dream

Az álmok sokszor a valóságot tükrözik! 

~ Egy hét múlva ~

- Danny! Ez mégis mit jelentsen? - Dobtam le elé a tegnapi újságot. Abba hagyta, amit csinált, s kezébe vette a papír lapokat és hangosan olvasni kezdte.

A rendőrök ma megtalálták az egy hete eltűnt fiatal lány holttestét.

" Egy brutális autó balesetben megtalálták a 17 éves Danielle Adams holttestét, melyet a szülei már azonosítottak. A rendőrök lezárták a nyomozást.
Mr. és Mrs. Adams gyászát nem segíti meg az idő, ugyanis ma ünnepelné a fiatal lányuk a 18. születésnapját. "

Mikor befejezte a cikk olvasását felnézett rám.
- Nyugodj meg. Megbeszéltük, hogy nem mehetsz vissza Londonba és ahhoz, hogy ne keressenek muszály hamis ábrándokkal álltatni őket.
- Nem gondolod, hogy ezt azért meg kellett volna beszélned velem?  A húgod vagyok! Megértem, hogy óvni próbálsz engem.... - A könnyfátyol elhomályosította látásomat. Szégyellem magam a bátyám helyében is. Elkeserít a tudat, hogy a szüleim és a szerelmem azt hiszik halott vagyok. Igazságtalanság mindenkivel szemben. Elhatároztam, hogy este élesben is kipróbálom, amit ez alatt a hét alatt tanultam. Muszály beszélnem Harryvel. Igaz, hogy csak az álmában tudunk találkozni, de egy próbát megér. Tudnia kell. Legalább neki kell tudnia, hogy élek.

~ Harry Styles ~

Mr. és Mrs. Adams nem bírja lelkileg tovább, hogy minden egyes nap elsétáljanak Dani szobája elött, ezért megkértek, hogy csináljak vele valamit. Arra a döntésre jutottam, hogy kipakolom. Nem tudom mivel segítek ezzel, de talán nekem is segít a tovább lépésben. Talán... Danielle Adams az a lány, aki egy hét alatt a puszta megjelenésével és stílusával levett a lábamról. Szószerint szárnyalok, ha a közelében vagyok.
Éppen az alvó helyét rendezgettem, amikor belerúgtam valamibe. Letérdeltem a földre, s bekukucskáltam. Egy doboz. Kivettem a papír tárgyat, s letettem az asztalra. Kinyitottama, hogy megtudjam mi van benne. Képek... Képek... Képek... És akták.... Mi, akták?! Az egyikben Danielle neve szerepelt, a másikban valami Elisabeth Colton nevezetű lány. Mikor rádöbbentem, hogy valójában mit is akarnak ezek jelenteni, elejtettem a kezembe levő dolgokat, s hátrálni kezdtem.
- Akkor ezért ment el egy szó nélkül.
Tudom nem egy férfihoz méltó a viselkedésem, de ha valaki elveszíti a szerelmét az érzelmek nem ismernek határt.
Dühös voltam és csalódott. Haragudtam magamra, mert nem vigyáztam jobban Dan.... Vagyis Lisára. És csalódotam egy picit Lisben. Azt hittem bízik bennem és mindent meg tudunk beszélni. Vajon mióta tudhatta, hogy ő nem is ő?

Későre járt már mikor haza értem. Ledobtam az előszobába a cipőimet, s a kabátomat, majd fel baktattam a szobámba. Bedőltem az ágyba, s lehunytam szemeim.
Hamar bele csöppentem az álmok birodalmába, ahol bármi megtörténhet bárkivel.
Szép zöld füves réten találtam magam. Egyedül... Leültem a virágok közé. Itt senki nem szólhat rám így elő törnek a szomorú érzések, s lehajtottam a fejem. Pár csepp a könnyeim közül végig szánkázott az arcomon.
Egy lágy kéz simított végig a hátamon, s csilingelő hangjával megszólít
- Harry... - Felemeltem a fejem a hang irányába. Ő az! Itt ül mellettem teljes életnagyságban. Nem tudom eldöbteni, hogy ez a képzeletem szüleménye vagy tényleg itt van. Nem... Sajnos csak álmodok, de legalább itt láthatom.
Szorosan magamhoz öleltem, mintha az életem múloltt volna rajta. Egy apró csókot is loptam tőle. - Beszélnünk kell. - Eltávolodtam tőle, s csoki barna szemeibe bámultam. - Hogy is kezdjem... Először is szeretnék bocsánatot kérni, amiért eltűntem.
- Nem tűntél el. Meghaltál! Egyedül hagytál!
- Sajnálom, de muszály volt. Figyelj! Most mindenki úgy tudja, hogy meghaltam.... Közben nem! Még mindig élek. Az erdőben van egy ház, amiben idáig egyedül élt a bátyám, de másfél hete, mikor úgy mondd "eltűntem" valójában ott voltam... Vagyis most is ott lakom. Nem térhetek vissza Londonba, mert azzal mindenkit bajba sodornák. Sokan vadásznak rám és egyre többen fognak, mert egyre erősödöm.
Kikerekedett szemekkel nézek barátnőmre, aki vöröslő tekintettel nézett. Csak egy lényről hallottam, ami ilyen képességekkel bír. Angyalok.
- Te akkor most e - egy Angyal vagy? - Dadogtam. Aprót bólint.
- Igen te pedig vérfarkas. Ráadásul egy alfa farkas. Tudom Danny mindent elmondott. - Mosolyodott el.
- Lis, olyan jó, hogy élsz! Annyira hiányoztál! - Szorosan öleltem magamhoz.
- Honnan tudod....? - Tolt el.
- Szüleid az az a mostoha szüleid megkértek, hogy csináljak valamit a szobáddal... Én meg kipakoltam, amikor megtaláltam az ágyad alatti kis dobozt.
Megvilágosodott fejjel nézett rám, de ugyanakkor a szomorúság is megcsillant a szemében.
- Most mennem kell. - Állt fel.
- Nem találkozhatnánk valahol? - Fogom meg a csuklóját.
- Gyere el holnap  délben az erdőben lévő kispatakhoz. - Lassan felém hajolt, majd egy érzelmekkel teli csókban forrtunk össze.