Ő az?
 |
| Mi történne, ha csak úgy eltünnék? Ki hiányolna? Ki sírna utánam? Ki keresne? Ki tenne ért, hogy előkerüljek? |
- Anya! Nekem milyen a vércsoportom?
- Miért érdekel? Amúgy meg 0-ás.
- Kö- köszi.
Visszamentem a szobámba, s elővettem az aktákat, hogy megbizonyosodjak a valóságról. Sajnos semmi nem változott meg. Dühös voltam és csalódott. Mindenkiben csalódtam, aki elhitette velem a hazugságot és dühös voltam a szüleimre vagy inkább két vadidegenre, mert majdnem, hogy 18 éve a szemembe hazudtak. Akinek képzeltem magam, nem is az vagyok, hanem teljesen más vagyok, mint aki. Na ezt jól megfogalmaztam. Gratulálok Danielle... Vagyis Elisabeth. Szerencsére a lábam valamennyivel jobb, mint volt, de még mindig nem az igazi. Muszály volt megpróbálnom ráállni. Annélkül nem tudok elmenni innen. Lassan felálltam. Elindultam. Fájt, de nem annyira. Kivettem a szekrényemből egy hátizsákot. Letérdeltem az ágyam elé, s a szőnyeget felhajtottam, majd a parketta lapot kicsit felemelve kivettem a titkos dobozkámat. Levettem a tetejét, hogy megbizonyosodjak minden dugi pénzem benne van-e. Megszámoltam és annyi volt benne, amennyire emlékeztem. Vissza tettem mindent a helyére. Pár ruhát elpakoltam magamnak, meg fontosabb dolgokat. Már csak az utolsó lépések vannak hátra. Írtam Harrynek egy üzenetet, hogy ma ne jöjjön át, mert nem érzem magam jól. A többieknek nem kellett küldenem semmit, mert még egy hétig nem jönnek haza a táborból, amibe Harry is ment volna, de csak miattam nem ment el. Nem szeretném itt hagyni. Sőt...de muszály. Muszály megtudnom a teljes igazságot. Meg kell találnom a valódi szüleimet. Nem élhetek tovább homályban. És ha emiatt itt kell hagynom mindent... Megteszem.
Átmentem kishúgom szobályába, hogy elköszönjek tőle. Nem volt ott. Lesétáltam a földszintre, ahol szintén nem volt senki. Kinéztem az ablakon, s Rosalie kocsija nem volt a felhajtón.
- Itt az idő! - Mondtam magamnak. Felvettem a táskámat, beültem a kocsimba, s beindítottam. A motor felbőgött jelezve, hogy indulhatok. Kiálltam a garázsból, s mentem. Nem tudom merre csak az eszem után. Réges rég elhagytam a várost, s már sötétedett is mikor megcsörrent a telefonom. Kerestem egy pihenőt, s félre álltam.
- Miért érdekel? Amúgy meg 0-ás.
- Kö- köszi.
Visszamentem a szobámba, s elővettem az aktákat, hogy megbizonyosodjak a valóságról. Sajnos semmi nem változott meg. Dühös voltam és csalódott. Mindenkiben csalódtam, aki elhitette velem a hazugságot és dühös voltam a szüleimre vagy inkább két vadidegenre, mert majdnem, hogy 18 éve a szemembe hazudtak. Akinek képzeltem magam, nem is az vagyok, hanem teljesen más vagyok, mint aki. Na ezt jól megfogalmaztam. Gratulálok Danielle... Vagyis Elisabeth. Szerencsére a lábam valamennyivel jobb, mint volt, de még mindig nem az igazi. Muszály volt megpróbálnom ráállni. Annélkül nem tudok elmenni innen. Lassan felálltam. Elindultam. Fájt, de nem annyira. Kivettem a szekrényemből egy hátizsákot. Letérdeltem az ágyam elé, s a szőnyeget felhajtottam, majd a parketta lapot kicsit felemelve kivettem a titkos dobozkámat. Levettem a tetejét, hogy megbizonyosodjak minden dugi pénzem benne van-e. Megszámoltam és annyi volt benne, amennyire emlékeztem. Vissza tettem mindent a helyére. Pár ruhát elpakoltam magamnak, meg fontosabb dolgokat. Már csak az utolsó lépések vannak hátra. Írtam Harrynek egy üzenetet, hogy ma ne jöjjön át, mert nem érzem magam jól. A többieknek nem kellett küldenem semmit, mert még egy hétig nem jönnek haza a táborból, amibe Harry is ment volna, de csak miattam nem ment el. Nem szeretném itt hagyni. Sőt...de muszály. Muszály megtudnom a teljes igazságot. Meg kell találnom a valódi szüleimet. Nem élhetek tovább homályban. És ha emiatt itt kell hagynom mindent... Megteszem.
Átmentem kishúgom szobályába, hogy elköszönjek tőle. Nem volt ott. Lesétáltam a földszintre, ahol szintén nem volt senki. Kinéztem az ablakon, s Rosalie kocsija nem volt a felhajtón.
- Itt az idő! - Mondtam magamnak. Felvettem a táskámat, beültem a kocsimba, s beindítottam. A motor felbőgött jelezve, hogy indulhatok. Kiálltam a garázsból, s mentem. Nem tudom merre csak az eszem után. Réges rég elhagytam a várost, s már sötétedett is mikor megcsörrent a telefonom. Kerestem egy pihenőt, s félre álltam.
" Kövesd a telefonod útmutatóját! Nem sokára találkozunk... ;) " Csók -"A"
Oda merjek menni? Végülis már nincs veszteni valóm. Megnyitottam a GPS-t és követtem a hölgy utasításait. Egy erdős részhez értem. Azt hittem elromlott a telefonom, de tévedtem, amint megérkeztem a célhoz. Az erdő legmélyén a magas fák között egy óriási ház volt elrelytve. Leállítottam a motort, s remegő lábakkal szálltam ki a már mozdulatlan járműből. Felsétáltam a verandára. Kicsit haboztam, hogy benyissak e vagy sem, de a végén az elsőnél döntöttem. Halk nyigorgással kinyilt az üveg ajtó én meg beléptem.
- Hahó! - szólaltam meg.
- Áh! Végre megérkeztél. Azt hittem sose érsz ide. - Ballagott le szép komótosan a rég nem látott ismerősöm a szemben lévő lépcsőn.
- Te lennél a titokzatos "A"?
Elég hülye fejem lehetett, mert nagy nevetésben tört ki. Furcsállva tekintettem a már előttem álló fiúra.
- Hahó! - szólaltam meg.
- Áh! Végre megérkeztél. Azt hittem sose érsz ide. - Ballagott le szép komótosan a rég nem látott ismerősöm a szemben lévő lépcsőn.
- Te lennél a titokzatos "A"?
Elég hülye fejem lehetett, mert nagy nevetésben tört ki. Furcsállva tekintettem a már előttem álló fiúra.
~ Egy héttel késöbb Harry Styles szemszöge ~
Egy hete, hogy Danielle írta azt az SMS-t. Az nap délután - ahogy ígértem neki még reggel - elmentem hozzájuk. Tudom, hogy azt mondta ne menjek, mert nem érzi jól magát. Mennyire jól tettem, hogy odamentem...
Rosalie sírva nyitott ajtót. Éreztem, hogy valami nincs rendben, és nem csak a bennem levő fenevad játszadozott velem. Bárcsak az lett volna...de nem. Eltűnt. Nem lehet tudni hova ment vagy miért ment el, de elment, s itt hagyott mindent... A családját... A barátait... Engem.
Most itt vagyunk a rendőrségen, mert megtalálták az autóját és benne egy holttestet. A rendőrök behívtak, hogy azonosítsuk a testet. Igen engem is hívtak. Ez az egy hét kellett, hogy Rose és George megbékéljen a tudattal, hogy a lányukkal járok. Igaz régebben voltak nézet eltéréseink, de ez megváltozott.
Akár mikor beléptem Dani szobályába elfogott a szomorúság, s az üresség.
- Mr. és Mrs. Adams kérem jöjjenek utánam. - Mély gondolkodásomból egy platina szőke, harmincas évei közepén járó hölgy. George intett, hogy menjek én is. Felvettem a kicsi Hopeot, s úgy mentem a kicsi szülei után. Szegénynek nagyon hiányzik a nővére, s még azt se tudja valójában mi folyik körülötte.
Rosalie sírva nyitott ajtót. Éreztem, hogy valami nincs rendben, és nem csak a bennem levő fenevad játszadozott velem. Bárcsak az lett volna...de nem. Eltűnt. Nem lehet tudni hova ment vagy miért ment el, de elment, s itt hagyott mindent... A családját... A barátait... Engem.
Most itt vagyunk a rendőrségen, mert megtalálták az autóját és benne egy holttestet. A rendőrök behívtak, hogy azonosítsuk a testet. Igen engem is hívtak. Ez az egy hét kellett, hogy Rose és George megbékéljen a tudattal, hogy a lányukkal járok. Igaz régebben voltak nézet eltéréseink, de ez megváltozott.
Akár mikor beléptem Dani szobályába elfogott a szomorúság, s az üresség.
- Mr. és Mrs. Adams kérem jöjjenek utánam. - Mély gondolkodásomból egy platina szőke, harmincas évei közepén járó hölgy. George intett, hogy menjek én is. Felvettem a kicsi Hopeot, s úgy mentem a kicsi szülei után. Szegénynek nagyon hiányzik a nővére, s még azt se tudja valójában mi folyik körülötte.
Szűk, sötét folyosón sétáltunk egymás után libasorba. A platina szőke hölgy befordult balra, majd kinyitott egy ajtót, ahova betessékelt minket! A lámpa gyéren világította meg a vele szemben lévő szürke, kis dobozkákkal teli "szekrényt". A szöszi rendőr kinyitotta az egyik mini ajtót, s kihúzta a "tálcán" pihenő lányt. Máskor napbarnított bőre, most hófehéf volt. Ajka lila színt öltött fel. Mellkasán egy V vágás volt, gondolom a boncolás miatt. Nem akartam elhinni, amit a szemem látott. Rose hangosan felzokogott, s George mellkasába temetkezett. Nem hiszem el, hogy végleg elment... Itt hagyott! Idáig erősnek mutattam magam, s próbáltam magam tartani, de most, hogy tudom tényleg nincs többé csak az emlékezetembe....
Hope szorosan magához ölelt, s arcát a nyakhajlatomba temette és ott sirdogált.
A könnyek mardosták a szememet, amiknek nem sokára utat is engedtem. Végleg elvesztettem. Mi történhetett, hogy elszökött most meg itt kell feküdnie ebben a szobában. Mi változott meg?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése