Sixth chapter: Régi új barát

Régi új barát

Minden ember... Ismerősök, ismeretlenek, mind a földön feküdtek az óriási vértenger közepén. Mindenki meghalt. Az élettelen testek közt sétálgattam, mikor észre vettem az ismerős hajkoronát. Közelebb mentem, hogy meggyőződjek valóban ő az, akire gondolok. Sajnos igazam lett. A göndör fürtők alatt egy ártatlan, érzelem mentes arc lapult. Érzelmek százai futottak végig a testemen. Egész énem remegett a dühtől és a szomorúsától egyaránt. Nem messze Harry testétől megpillantottam a többi barátom holttestét is.

- Neeee... Ez nem történhet meg.... Ez képtelenség. Nem hallhattak meg! - A könnycseppek végig szánkáztak az arcámon.
Lépések hangjára lettem figyelmes, s felkaptam a fejem a hang irányába. A sötét alakokban a szüleimet véltem felfedezni. Kezükben lévő fegyverről és a vér áztatta ruháikról csak egyre tudtam koncentrálni... Ők öltek meg mindenkit. Ez az iszonyatos mészárlás az Ő kezükön szárad.
- Oh szervusz Kicsim! Most már tudod az igazat. - Nevetett fel.
- Igen, hogy megöltétek őket.
- Jajj ne légy már ilyen pesszimista. Nagyon jó okunk volt ezt tenni. Ugyan is mi Vadászok vagyunk!
- Mégis mikor akartátok nekem elmondani? Kicsit sem hiszitek, hogy jogom van tudni a dolgokról? Tudtommal én is a családba tartozom! - Keltem ki magamból teljesen jogosan. Ott abban a pillanatban legszívesebben elszöktem volna. Elmenni jó messzire, ahol senki sem talál meg. Az lenne a legjobb, ha senki nem is keresne. Úgy érzem mindenki ellenem van.  - Mindannyian gilkosok vagytok. Hideg vérű gyilkosok! Megöltetek mindenkit, aki számított egy kicsit is. Még a saját lányotokat is tönkre tettétek! Erre nem is gondoltatok? Ti mostantól nem vagytok a szüleim! Gyűlöllek titeket! - Ez volt az utolsó mondatom számukra. Kicsit lesokkóldva meredtek rám, de nem bántam. Úgy érzem ez a helyes... Vagyis ebben a helyzetben nincs helyes döntés.... Legalábbis szerintem.

- Dani... Danielle! Danielle ébredj! - Mély, rekedtes hang rántott vissza a valóságban, ahol az eddig történteknek semmi köze. Remélem. Harry nyugtatóan simogatta a hátamat, míg én izmos vállába temettem arcom. Könnyeimtől enyhén nedves lett a pólója, de nem zavarta. - Csak egy álom volt.... Rossz álom. - Simogatta tovább a hátamat. - Jól vagy? - Nézett rám aggódó tekintettel. - Aprót bólintottam, s kézfejemmel letörőltem a nedvességet a bőrömről.

***

- Délután találkozunk?
- Én itthon vagyok. - Mosolyogtam a bejárati ajtónak dőlve. Eléggé kimerült voltam a hajnalban történtek miatt és a hideg levegő csípte az arcomat.
- Rendben, akkor átjövök, ha nem bánod. - Nyomott egy csókot az arcomra. - Szeretlek!
- Én is. - Kiabáltam utána. Még visszafordult, s rám kacsintott, amibe belepirultam, de az is lehet, hogy a téli hidegnek köszönhető.
Ahogy telnek a napok, annál szorosabb a kapcsolatunk egymással. Az is kiderült, hogy régen legjobb barátok voltunk, mikor még mind a ketten Holmes Chapelben éltünk. Anya mutatott pár fotót a kis korunkról, amikor felvilágosított, hogy valójában nem most találkoztunk először. Persze azóta sok minden megváltozott. Felnőttünk, megváltoztunk és a többi. De ezek szerint valami még is megmaradt. A szoros barátságunk... Vagyis most már több, mint barátság.

Fifth chapter: Szegény, ártalmatlan fiú

Szegény, ártalmatlan fiú

- Most nincs, aki melegítsen. - Vágott kiskutya szemket.
- Oh. Uram teremtőm, most mi lesz? Hagyjam, hogy ez a szegény ártalmatlan fiú halálra fagyjon vagy jól tagargassam be? - Hangosan felnevetett. - Hát nehéz döntés....
- Héé! Most nézz rám. Szegény ártalmatlan fiú vagyok, akkor már csak nem lehet olyan nehéz döntés
- Jól van... Megkegyelmezek neked.
Megfogtam a takarómat, az ölébe másztam - figyelve a lábamra - és begyűrögettem alá a paplant.
- Most úgy nézel ki, mint egy múmia.
- Nem baj, de nekem tetszik ez a helyzet. - Pír szökött az arcomra, mikor rájöttem, hogy rajta ülök. Leakartam szálni róla, de megfogta a kezemet és közelebb húzott magához. Csak ekkor vettem észre, hogy kiszabadította magát a takaró fogságából, és milyen gyönyörű szemei vannak.
- E-ezt nem kéne... - Húztam el a szám.
- Pontosan. Nem kéne. - Ezzel teljesen magához húzott, s megcsókólt. Eleinte nem viszonoztam, mert teljesen lefagytam. Nem tudtam mit kéne csinálnom. Eltolni magamtól vagy élni a pillanatnak. Az utóbbit választottam. Mikor rájöttem mit is csinálunk valójában és ennek következményeire, abba akartam hagyni és elhúzódni, de nem sikerült az erős karoktól, amik körbefonódtak a derekamon.
- Harry....
- Csssss... Ne mondj semmit.
- De neked barátnőd van. Emlékszel Miára? - Másztam le róla. Kezembe vettem a mankóimat, s nyitottam az ajtómat.
- Nem érdekel az a nyávogó liba. Nagyon jól tudja, hogy nem szeretem. Amióta megláttalak, téged szeretlek! - 180 fokos fordulatot tett a testem, a szemeim kikerekedtek, a pulzusom még az eddiginél is magasabbra szökött, s a szívembe melegség költözött.
- H-h-hogy mondtad? -Hebegtem össze vissza.
- Szeretlek Danielle Adams! - Állt fel és komótosan elém sétált, majd megfogta a kezemet és úgy folytatta. - Mikor először beléptél az iskola kapuján azt hittem te is olyan leszel, mint a többi, de tévedtem. Egyre több időt töltöttünk eggyütt, s egyre jobban megismertelek. Nagyon kedves, vicces, de ugyan akkor nagyon makacs vagy. Ha rád nézek elfog egy érzés, mintha már ezer éve együtt lennénk. És az elöbbi csók után nem hinném, hogy te utálnál vagy másképp éreznél irántam. - A szája sarkában megjelent egy aprócska csibészes mosoly.
Szóhoz se jutottam a megdöbbenéstől. Helyes az, amit csinálunk? Ha tényleg belemennék ebbe az egészbe és valamilyen oknál fogva szakítanánk vagy nem működne ez az egész... Nem akarom elveszíteni az egyik legjobb barátomat.
Lassan visszafordultam az eredeti pozíciómba és kisétáltam az ajtón. Egyenesen Hope szobájához mentem. A kis csöpség az ágyán ült, s játszott a babaházával.
- Dani ugye játszol velem?
- Persze csak lemegyek innivalóért. Te kérsz? - Aprót bólintott. Indultam volna le, de a szobámból hangok szűrődtek ki.
- Tudod Harry örülök, hogy újra együtt látlak titeket, mint legjobb barátok, de tudnod kell, ha a lányomnak egy haja szála is meggörbül miattad vagy a haverjaid miatt, mi megtalálunk bárhol is légy. Egyszer már sikerült, többször is menni fog. Oh jut eszembe, hogy van a karod?
- Én is nagyon örülök, hogy Danielle a barátom és megígérhetem, hogy nem esik bántódása. Ami meg azt illeti sok sikert és köszönöm jól van a karom.

Vajon miről beszélhetnek?  És anyám miért mondja, hogy újra? Hisz csak most ismertem meg Harryt. Itt valami nem stimmel. Mindenki titkolózik előttem. 

"Nem tudod miről beszélnek, ugye? Olyan érzésed van mintha mindenki titkolózna előtted, nem igaz? Tudom, hogy eltaláltam. Most szívesen mondanám, hogy megmondtam ne bízz senkiben, de úgy se hiszel nekem még most se. És látod már megint igazam van. Annyira kiismerhető vagy! Most biztos arra gondolsz, hogy ez nem igaz, pedig hidd el. És az a baj, hogy nem csak én vettem észre ezeket a kis dolgokat. Nagyon vigyázz Danielle! Vigyázz, hogy kibe szeretsz bele. Főleg úgy, hogy te magad se tudod ki is ő valójában, azt meg pláne nem, hogy ki vagy te! Lassan betöltöd a 18-at és megtudod az igazat. Utoljára hallottál rólam, persze nem tűnök el az életedből. Sőt... És ne feledd! A tudás hatalom, s a hatalom veszély és a veszély egyenlő a körülötted élőkkel!                                                                                      -"A"

Fourt chapter: A látszat néha csal

           

                                          A látszat néha csal 

Kisasszony nagyon nagy mázlia van, hogy nem lett nagyobb baja a lábának. Nem sok kellett volna, hogy műteni kelljen. Szóval felírok magának kenőcsöt és gyógyszert. Napi egyszer elég, ha beveszi a gyógyszert, de reggel és este kenje be a térdét feltétlen. És, ami még fontos, hogy ne terhelje. Ebbe a hónapban ne menjen iskolába és ne is álljon rá, ha lehetséges. Egyszerűbben mondva maradjon az ágyában.
Csak bólogattam és bólogattam, hogy igen megértettem. Valójában úgy se fogom betartani, amiket mond hisz minek. Vannak fontos dolgaim, mint például az iskola. Nem fogok otthon dekkolni. Sosem voltam az az otthon ülős lány, mindig csináltam valamit. Vagy, ha nem is akkor is csináltam. Ugyan is az unatkozás is valami. Nem?
- Nos, akkor ennyi lenne. És tényleg ne terhelje, mert komoly következményei lesznek és azt nem hiszem, hogy szeretné. - Magyarázta tovább a szónoklatát a doki.
- Így lesz doktor úr. Köszönjük. - Mondtuk szinte egyszerre anyámmal. Megfogtam a mankómat és kimentünk a kocsihoz.

Indultam volna fel az emeletre, de valami megállított. A telefonom rezgése. Kikaptam a hátsó zsebemből és megnyitottam az üzenetet. 

Jajj de kár, hogy szegény Danielle így megsérült. Talán nem történt volna ez, ha hallgatsz rám. Következőnek vigyázhatnál magadra              jobban.Nem de?                             

                                                                                                      - "A"

Lesokkolódva figyeltem a telefonom képernyőjét. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy a balesetem nem baleset volt, hanem egy betervezett kiiktatás "A" részéről, de akkor miért kezdett el nekem csomagokat és üzeneteket küldeni, ha nem akarja, hogy megtudjam az igazságot? Ez nekem túl sok. Nem bírom tovább magamban tartani. A sok kitörni készülő gondolat teljesen felemészt belülről.

- Danielle. Drágám. Nem kéne lépcsőznöd. Miért nem maradsz inkább itt lent a kanapén? 

- Nem anya. Felmegyek a szobámba ott jobban tudok pihenni. 

Egy aprót bólintott és visszament a konyhába. Elsüllyesztettem a mobilom a zsebemben, s felugrálok a lépcsőfokokon. Benyitottam a szobámba, a mankóimat a szekrényemnek támasztottam és befeküdtem az ágyamba. Gondolkodás közben a plafont bámultam.
- Kopp, kopp. Bejöhetek? - Nyílt az ajtóm és Göndörke lépett be rajta.
- Persze. - Mosolyogtam és feltornáztam magam ülő helyzetbe. 

- Anyukád engedett be és mondta, hogy a szobádban vagy. Ja meg azt is mondta, hogy hozzam fel ezt a tányér sütit.  - Tette le az említett finomságokat az éjjeli szekrényemre.

- Minek köszönhetem az itt léted? 

- Nem mehetek át egy barátomat megnézni? Amúgy nem voltál ma suliba és gondoltam benézek, hogy jól vagy e. Niall mesélte, hogy neki kellett érted mennie. Mi történt? 

- Köszönöm a látogatást és a törődést is egyaránt. Nagyon kedves tőled. Ami meg a lábamat illet... - Vettem egy nagy levegőz és folytattam. - ... Mindegy hosszú történet. 

- Rendben, ha akarod úgyis elmondod. És mit szeretnél csinálni a délután? - Váltott gyorsan témát és egy széles vigyor jelent meg az arcán, majd behuppant mellém az ágyba. Felnevettem a hirtelen hangulat változására. Megvontam a vállam, mi szerint nekem oly mindegy, hogy mit csinálunk.  - Oké, ha te nem választasz, akkor majd én felsorolok dolgokat és választasz!  Na... Film nézés, film nézés vagy.....  Mi is legyen?  Ah meg van film nézés. Szóval mi a választásod? 

- Kezdjük ott, hogy nem adtál sok döntési lehetőséget így csak a film nézés maradt.... - Húztam el a számat. - De!  Szigorúan csak nasival vagyok hajlandó filmet nézni. - Próbáltam határozott lenni, de az utolsó szavakat nevetve ejtettem ki. 

- Másképp el se kezdenénk. 

Végül Harry választott egyet, ami nem más, mint a Szerelmünk Lapjai. Elméletileg ez az egyik kedvenc filmje. Nem nézném ki belőle azt a túlzott romantikus pasit, de erre szokták mondani " a látszat néha csal ". Most is ez történt. 

Egész idő alatt éreztem a tekintetét magamon. Kicsit zavart, ezért a takarót jobban magamra húztam és eltávolodtam tőle, így már nem a mellkasának voltam dőlve, hanem a párnáimnak. Igaz Harry kényelmesebb bármely más párnánál. 

Third chapter: Éjjel a temetőben

                                                 Éjjel a temetőben

A haza fele vezető úton végig éreztem magamon egy égető tekintetet, de mikor megfordultam, hogy megnézzem ki az, nem láttam senkit. Éjfél már bőven elmúlhatott, mikor kiértünk a moziból. Niall erősködött had kísérjen haza, de mondtam neki, hogy kicsit egyedül szeretnék lenni, s kiszellőztetni a fejem. "A"-ról nem meséltem neki semmit. Nem hiányzik, hogy mindenki tudjon róla. Nem mintha nem bíznék meg benne,de nem kockáztathatok.
Egy kisebb erdő mellett haladtam el, mikor mecsörrent a telefonom. Kivettem a zsebemből, hogy megnézzem. Egy üzenet. Azt hittem Nialltól vagy valamelyik barátomtól jött, de tévedtem. Az üzenet feladója ismeretlen.

"Nem félsz egyedül sésétálgatni a sötetétben? Én a helyedben ezt tenném. Sehol sem biztonságos, emlékezz. Mindenhol ott vagyok és látom mit csinálsz! Ne ijedj meg... Nem foglak bántani... De más lehet, hogy igen.... 

                                                                                                 -"A"
Alig hogy elolvastam az üzenetet a mellettem lévő bokor megrezdült. Egy fekete kapucnis alakot láttam elrohanni.

Igaz, hogy még csak most kezdődött az egész, de már most véget akartam vetni ennek az egésznek. 

Utána mentem. Futottam, rohantam, hogy utolérjem, de sehol nem találtam. Sötét volt és hideg. Egyedül voltam. Féltem. Nem vagyok egy ijedős tipus, de most nagyon féltem. Féltem, hogy elveszetek mindent, a barátaimat, családomat, Hopeot... Mindenkit... Nem akartam ezt. Nem akartam, hogy rájöjjek ki vagyok valójában. Nem akartam semmit megtudni az életemről, csak élni a pillanatnak és nem foglalkozni semmivel. Csak egy tökéletes életet akarok. Nem érdekel, ha titkolóznak előttem vagy éppenséggel kinevetnek. Nem voltam kíváncsi mi történt vagy mi történik éppen az életemben. 

Pár könnycsepp szánkázott végig az arcomon, miközben gondokodtam. Észre se vettem, hogy kijutottam az erdőből és egy temető bejáratánál állok. 

A szél egyre jobban fújt, ezzel vad táncba hívva az öreg, rozsdás vaskaput. Nem tudom, hogy kerültem ide. Lehet véletlen, de lehet oka van az itt létemnek. Beljebb mentem. Mindent körbevett a zord sötétség. Szürke néhol fekete sírkövek terülnek el a földön. A kijelölt úton mentem végig miközben néztem a feliratokat és gondolkodtam. 

A villámlás és az ég dörgése rántott vissza a valóságba. Egy menedék után kutatva mentem tovább. 

Mire elértem egy rozoga házikóhoz a ruháimat teljesen eláztatták az egyenletesen hulló esőcseppek. 

Benyitottam, de egy kiszálló madár miatt hátra ugrottam. A hirtelen lendülettől elestem és a térdembe,  nyilaló fájdalom férkőzött. Valami hosszú bot után kutattam, hogy feltudjak állni, de nem találtam semmit. Kénytelen voltam saját magamra hagyatkozni. Nehezen sikerült felállnom. Beakartam menni az épūletbe, de kétlem, hogy lenne annyi energiám és a térdem is kegyetlenül fájt, így inkább elindultam haza. Igaz nem tudom merre van az a haza, de elindultam valamerre remélve, hogy a helyes irányba megyek. A sérülésem megakadájozott minden lépésben, ezért szinte percenként meg kellett állnom, de végül sikerült kiérnem egy főútra és egymásután vagy tízszer csengett a telefonom. Hurrá visszajött a térerő. Megálltam és elővettem az eletronikus kütyűt. Három nem fogadott hívás és hét üzenet. Szinte mind Niallertől jött, de kétszer Harry is hívott.

"Miért nem vagy hajlandó felvenni a telefont? Valami rosszat tettem? Hívj fel, amint megkapod! 

                                            - Niall

"Haza értél már? 

          -Niall 

Leginkább ilyen SMS-eket kaptam tőle. Melegség járta át a testem, hogy ennyire aggódik miattam. Igazi jó barát. És még csak alig ismerjük egymást, de úgy viselkedik, mintha ezer éve barátok lennénk. Pedig nem. 

Akárhigy is bróbáltam haza jutni, fél méterrel arrébb jutottam csak. Muszály voltam felhívni valakit, aki történetesen az ír fiúcska volt. 

- Na végre, hogy hívsz! Minden rendben? Miért nem válaszoltál? 

- Niall értem tudsz jönni? Csak annyit tudok, hogy egy főúton vagyok és nincs világítás. Siess kérlek.