Szegény, ártalmatlan fiú
- Most nincs, aki melegítsen. - Vágott kiskutya szemket.
- Oh. Uram teremtőm, most mi lesz? Hagyjam, hogy ez a szegény ártalmatlan fiú halálra fagyjon vagy jól tagargassam be? - Hangosan felnevetett. - Hát nehéz döntés....
- Héé! Most nézz rám. Szegény ártalmatlan fiú vagyok, akkor már csak nem lehet olyan nehéz döntés
- Jól van... Megkegyelmezek neked.
Megfogtam a takarómat, az ölébe másztam - figyelve a lábamra - és begyűrögettem alá a paplant.
- Most úgy nézel ki, mint egy múmia.
- Nem baj, de nekem tetszik ez a helyzet. - Pír szökött az arcomra, mikor rájöttem, hogy rajta ülök. Leakartam szálni róla, de megfogta a kezemet és közelebb húzott magához. Csak ekkor vettem észre, hogy kiszabadította magát a takaró fogságából, és milyen gyönyörű szemei vannak.
- E-ezt nem kéne... - Húztam el a szám.
- Pontosan. Nem kéne. - Ezzel teljesen magához húzott, s megcsókólt. Eleinte nem viszonoztam, mert teljesen lefagytam. Nem tudtam mit kéne csinálnom. Eltolni magamtól vagy élni a pillanatnak. Az utóbbit választottam. Mikor rájöttem mit is csinálunk valójában és ennek következményeire, abba akartam hagyni és elhúzódni, de nem sikerült az erős karoktól, amik körbefonódtak a derekamon.
- Harry....
- Csssss... Ne mondj semmit.
- De neked barátnőd van. Emlékszel Miára? - Másztam le róla. Kezembe vettem a mankóimat, s nyitottam az ajtómat.
- Nem érdekel az a nyávogó liba. Nagyon jól tudja, hogy nem szeretem. Amióta megláttalak, téged szeretlek! - 180 fokos fordulatot tett a testem, a szemeim kikerekedtek, a pulzusom még az eddiginél is magasabbra szökött, s a szívembe melegség költözött.
- H-h-hogy mondtad? -Hebegtem össze vissza.
- Szeretlek Danielle Adams! - Állt fel és komótosan elém sétált, majd megfogta a kezemet és úgy folytatta. - Mikor először beléptél az iskola kapuján azt hittem te is olyan leszel, mint a többi, de tévedtem. Egyre több időt töltöttünk eggyütt, s egyre jobban megismertelek. Nagyon kedves, vicces, de ugyan akkor nagyon makacs vagy. Ha rád nézek elfog egy érzés, mintha már ezer éve együtt lennénk. És az elöbbi csók után nem hinném, hogy te utálnál vagy másképp éreznél irántam. - A szája sarkában megjelent egy aprócska csibészes mosoly.
Szóhoz se jutottam a megdöbbenéstől. Helyes az, amit csinálunk? Ha tényleg belemennék ebbe az egészbe és valamilyen oknál fogva szakítanánk vagy nem működne ez az egész... Nem akarom elveszíteni az egyik legjobb barátomat.
Lassan visszafordultam az eredeti pozíciómba és kisétáltam az ajtón. Egyenesen Hope szobájához mentem. A kis csöpség az ágyán ült, s játszott a babaházával.
- Dani ugye játszol velem?
- Persze csak lemegyek innivalóért. Te kérsz? - Aprót bólintott. Indultam volna le, de a szobámból hangok szűrődtek ki.
- Tudod Harry örülök, hogy újra együtt látlak titeket, mint legjobb barátok, de tudnod kell, ha a lányomnak egy haja szála is meggörbül miattad vagy a haverjaid miatt, mi megtalálunk bárhol is légy. Egyszer már sikerült, többször is menni fog. Oh jut eszembe, hogy van a karod?
- Én is nagyon örülök, hogy Danielle a barátom és megígérhetem, hogy nem esik bántódása. Ami meg azt illeti sok sikert és köszönöm jól van a karom.
- Oh. Uram teremtőm, most mi lesz? Hagyjam, hogy ez a szegény ártalmatlan fiú halálra fagyjon vagy jól tagargassam be? - Hangosan felnevetett. - Hát nehéz döntés....
- Héé! Most nézz rám. Szegény ártalmatlan fiú vagyok, akkor már csak nem lehet olyan nehéz döntés
- Jól van... Megkegyelmezek neked.
Megfogtam a takarómat, az ölébe másztam - figyelve a lábamra - és begyűrögettem alá a paplant.
- Most úgy nézel ki, mint egy múmia.
- Nem baj, de nekem tetszik ez a helyzet. - Pír szökött az arcomra, mikor rájöttem, hogy rajta ülök. Leakartam szálni róla, de megfogta a kezemet és közelebb húzott magához. Csak ekkor vettem észre, hogy kiszabadította magát a takaró fogságából, és milyen gyönyörű szemei vannak.
- E-ezt nem kéne... - Húztam el a szám.
- Pontosan. Nem kéne. - Ezzel teljesen magához húzott, s megcsókólt. Eleinte nem viszonoztam, mert teljesen lefagytam. Nem tudtam mit kéne csinálnom. Eltolni magamtól vagy élni a pillanatnak. Az utóbbit választottam. Mikor rájöttem mit is csinálunk valójában és ennek következményeire, abba akartam hagyni és elhúzódni, de nem sikerült az erős karoktól, amik körbefonódtak a derekamon.
- Harry....
- Csssss... Ne mondj semmit.
- De neked barátnőd van. Emlékszel Miára? - Másztam le róla. Kezembe vettem a mankóimat, s nyitottam az ajtómat.
- Nem érdekel az a nyávogó liba. Nagyon jól tudja, hogy nem szeretem. Amióta megláttalak, téged szeretlek! - 180 fokos fordulatot tett a testem, a szemeim kikerekedtek, a pulzusom még az eddiginél is magasabbra szökött, s a szívembe melegség költözött.
- H-h-hogy mondtad? -Hebegtem össze vissza.
- Szeretlek Danielle Adams! - Állt fel és komótosan elém sétált, majd megfogta a kezemet és úgy folytatta. - Mikor először beléptél az iskola kapuján azt hittem te is olyan leszel, mint a többi, de tévedtem. Egyre több időt töltöttünk eggyütt, s egyre jobban megismertelek. Nagyon kedves, vicces, de ugyan akkor nagyon makacs vagy. Ha rád nézek elfog egy érzés, mintha már ezer éve együtt lennénk. És az elöbbi csók után nem hinném, hogy te utálnál vagy másképp éreznél irántam. - A szája sarkában megjelent egy aprócska csibészes mosoly.
Szóhoz se jutottam a megdöbbenéstől. Helyes az, amit csinálunk? Ha tényleg belemennék ebbe az egészbe és valamilyen oknál fogva szakítanánk vagy nem működne ez az egész... Nem akarom elveszíteni az egyik legjobb barátomat.
Lassan visszafordultam az eredeti pozíciómba és kisétáltam az ajtón. Egyenesen Hope szobájához mentem. A kis csöpség az ágyán ült, s játszott a babaházával.
- Dani ugye játszol velem?
- Persze csak lemegyek innivalóért. Te kérsz? - Aprót bólintott. Indultam volna le, de a szobámból hangok szűrődtek ki.
- Tudod Harry örülök, hogy újra együtt látlak titeket, mint legjobb barátok, de tudnod kell, ha a lányomnak egy haja szála is meggörbül miattad vagy a haverjaid miatt, mi megtalálunk bárhol is légy. Egyszer már sikerült, többször is menni fog. Oh jut eszembe, hogy van a karod?
- Én is nagyon örülök, hogy Danielle a barátom és megígérhetem, hogy nem esik bántódása. Ami meg azt illeti sok sikert és köszönöm jól van a karom.
Vajon miről beszélhetnek? És anyám miért mondja, hogy újra? Hisz csak most ismertem meg Harryt. Itt valami nem stimmel. Mindenki titkolózik előttem.
"Nem tudod miről beszélnek, ugye? Olyan érzésed van mintha mindenki titkolózna előtted, nem igaz? Tudom, hogy eltaláltam. Most szívesen mondanám, hogy megmondtam ne bízz senkiben, de úgy se hiszel nekem még most se. És látod már megint igazam van. Annyira kiismerhető vagy! Most biztos arra gondolsz, hogy ez nem igaz, pedig hidd el. És az a baj, hogy nem csak én vettem észre ezeket a kis dolgokat. Nagyon vigyázz Danielle! Vigyázz, hogy kibe szeretsz bele. Főleg úgy, hogy te magad se tudod ki is ő valójában, azt meg pláne nem, hogy ki vagy te! Lassan betöltöd a 18-at és megtudod az igazat. Utoljára hallottál rólam, persze nem tűnök el az életedből. Sőt... És ne feledd! A tudás hatalom, s a hatalom veszély és a veszély egyenlő a körülötted élőkkel! -"A"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése