2015. jan. 28.

Sixth chapter: Régi új barát



Régi új barát


Minden ember... Ismerősök, ismeretlenek, mind a földön feküdtek az óriási vértenger közepén. Mindenki meghalt. Az élettelen testek közt sétálgattam, mikor észre vettem az ismerős hajkoronát. Közelebb mentem, hogy meggyőződjek valóban ő az, akire gondolok. Sajnos igazam lett. A göndör fürtők alatt egy ártatlan, érzelem mentes arc lapult. Érzelmek százai futottak végig a testemen. Egész énem remegett a dühtől és a szomorúsától egyaránt. Nem messze Harry testétől megpillantottam a többi barátom holttestét is.
- Neeee... Ez nem történhet meg.... Ez képtelenség. Nem hallhattak meg! - A könnycseppek végig szánkáztak az arcámon.
Lépések hangjára lettem figyelmes, s felkaptam a fejem a hang irányába. A sötét alakokban a szüleimet véltem felfedezni. Kezükben lévő fegyverről és a vér áztatta ruháikról csak egyre tudtam koncentrálni... Ők öltek meg mindenkit. Ez az iszonyatos mészárlás az Ő kezükön szárad.
- Oh szervusz Kicsim! Most már tudod az igazat. - Nevetett fel.
- Igen, hogy megöltétek őket.
- Jajj ne légy már ilyen pesszimista. Nagyon jó okunk volt ezt tenni. Ugyan is mi Vadászok vagyunk!
- Mégis mikor akartátok nekem elmondani? Kicsit sem hiszitek, hogy jogom van tudni a dolgokról? Tudtommal én is a családba tartozom! - Keltem ki magamból teljesen jogosan. Ott abban a pillanatban legszívesebben elszöktem volna. Elmenni jó messzire, ahol senki sem talál meg. Az lenne a legjobb, ha senki nem is keresne. Úgy érzem mindenki ellenem van.  - Mindannyian gilkosok vagytok. Hideg vérű gyilkosok! Megöltetek mindenkit, aki számított egy kicsit is. Még a saját lányotokat is tönkre tettétek! Erre nem is gondoltatok? Ti mostantól nem vagytok a szüleim! Gyűlöllek titeket! - Ez volt az utolsó mondatom számukra. Kicsit lesokkóldva meredtek rám, de nem bántam. Úgy érzem ez a helyes... Vagyis ebben a helyzetben nincs helyes döntés.... Legalábbis szerintem.
- Dani... Danielle! Danielle ébredj! - Mély, rekedtes hang rántott vissza a valóságban, ahol az eddig történteknek semmi köze. Remélem. Harry nyugtatóan simogatta a hátamat, míg én izmos vállába temettem arcom. Könnyeimtől enyhén nedves lett a pólója, de nem zavarta. - Csak egy álom volt.... Rossz álom. - Simogatta tovább a hátamat. - Jól vagy? - Nézett rám aggódó tekintettel. - Aprót bólintottam, s kézfejemmel letörőltem a nedvességet a bőrömről.

***

- Délután találkozunk?
- Én itthon vagyok. - Mosolyogtam a bejárati ajtónak dőlve. Eléggé kimerült voltam a hajnalban történtek miatt és a hideg levegő csípte az arcomat.
- Rendben, akkor átjövök, ha nem bánod. - Nyomott egy csókot az arcomra. - Szeretlek!
- Én is. - Kiabáltam utána. Még visszafordult, s rám kacsintott, amibe belepirultam, de az is lehet, hogy a téli hidegnek köszönhető.
Ahogy telnek a napok, annál szorosabb a kapcsolatunk egymással. Az is kiderült, hogy régen legjobb barátok voltunk, mikor még mind a ketten Holmes Chapelben éltünk. Anya mutatott pár fotót a kis korunkról, amikor felvilágosított, hogy valójában nem most találkoztunk először. Persze azóta sok minden megváltozott. Felnőttünk, megváltoztunk és a többi. De ezek szerint valami még is megmaradt. A szoros barátságunk... Vagyis most már több, mint barátság.

1 megjegyzés: