2014. jún. 19.

19. fejezet: Ennél rosszabb már nem is lehet, vagy még is?

Megértem Harryt, hogy nehéz neki feldolgoznia a történteket, de igazán nem kellett volna elrohannia. Most ülhetek itt egyedül az összekuszálódott gondolataimmal együtt. Akaratlanul is kicsordultak a könnyeim amik hamar záporként áztatták az arcomat. Remélem hamar kiengednek innen. Várjunk csak, hogy fogok én dolgozni vagy bármit is csinálni amihez az kell, hogy lássak? És mi lesz Darcyval? Lehet fel kéne fogadnom egy dadát mellé.
Soha többet nem láthatok semmit és senkit. Nem láthatom ahogy felnő a lányom. Harry imádott gödröcskéit amikor mosolyog, se a világító smaragd zöld szemeit. Még... Folytattam volna az ön sajnálatot, de valaki benyitott.
- K-ki az? - kérdeztem félénken, a sírástól akadozó hangon.
- Az orvosa vagyok Dr. Taylor. Szeretnék önnek pár kérdést feltenni. Mindenre emlékszik a baleset napjáról? Kik tették ezt önnel? És végül, hogy érzi magát? - hangja a végére teljesen ellágyult mint aki átérezné a helyzetem.
- Igen minden egyes képkocka meg van. Egy pár rajongó. Eléggé pocsékul. Mármint nem fizikailag hanem lelkileg. É-én nem tudom mihez kezdjek. Most, hogy elvesztettem a látásom... - a sírás megint úrrá lett rajtam és nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot. Igaz nem is tudtam volna, mert ezt az érzést nem lehet szavakba önteni. - K-kérdezhetek valamit doktor úr?
- Persze.
- Nem lehetne esetleg megoperálni hátha attól meggyógyulnék?
- Az ön esetében nem. Egy év múlva már lehetséges, de a műtéttel való gyógyszerek meg altató nem tennének jót a magzatnak.
- T-t-tessék?! - azt hittem a vakságomnál rosszabb nem is lehet de úgy tűnik még is. a könnyeim megint záporként áztatták az arcom. - Kérem ezt nem mondja el senkinek még annak se aki ugyan ezt a kérdést feltenné önnek. Kérem!
- Rendben. De ugye tudja, hogy előbb utóbb ki fog derülni? - bólintottam egy nagyot. - Akkor én megyek is. Ja és ha minden igaz holnap már haza mehet.
Újra egyedül maradtam.
Milyen nehéz lehet közlekedni ha nem látok semmit? Annyira biztos nem. Nagyot sóhajtottam majd lassan felálltam. A kezeim remegtek. Olyan volt mint ha egy sötét szobában lennék ahol még ez előtt soha sem voltam és kitudja milyen tárgyak vannak velem egy szobába és hol vannak elhelyezve. A legrosszabb sose tudom kivel találkozok anélkül, hogy meg ne kérdezzem. Elindultam előre, de rögtön neki ütköztem valaminek. A formájából ítélve egy szék volt. Tovább mentem és végre megtaláltam a falat. Annak segítségével eljutottam a mosdóba. Visszafele menet megbotlottam valamibe, de két erős kar fonódott a derekam köré így nem hagyott elesni.
- Nagyon sajnálom, hogy csak úgy elrohantam. De hoztam neked pár ruhát meg egy vendéget is.
- Semmi baj, de ígérd meg, ha bármi is történik nem szaladsz el a gondok elől. Kit hoztál? - kíváncsiskodtam, de a gügyögés mindent elárult. - Elhoztad Darcyt? - indultam el a hang irányába. Szerencsémre nem volt semmi az utamban így hamar elértem az ágyat ahol a lányunk nevetgél. Leültem az ágyra és óvatosan az ölembe emeltem a csöppséget. Jól megpuszilgattam.
- Hé kezdek féltékeny lenni. - vette ki a kezemből Darcyt az apja. Hátra dőltem az ágyon és vártam a történéseken. A matrac besüppedt mind a két oldalamon és Harry isteni illatát egyre közelebb éreztem. Na meg a fürtjei csiklandozták a homlokomat. Nagy mosoly húzódott az ajkain (már ismerem annyira, hogy ne kelljen látnom mikor mosolyog). Lehajolt és ajkainkat egybe forrasztotta. Édes, lágy csókból, szenvedélyes és akaratos csók lett. Zihálva váltunk el egymástól levegő hiányban. Ő eltudta velem feledtetni egy percre is a dokival való beszélgetést. Nem tudom, hogy mikor mondjam el neki, hogy megint várandós vagyok. Félek. Nagyon félek. Mi van ha nem lesz egészséges? Ha Harry nem szeretne még egy gyereket tőlem?
- Mi a baj?
- Szerintem nagyon jól tudod mi bajom van. Sose láthatok semmit se senkit.  Legfőképp téged meg Darcyt. És tudod mi bánt a legjobban? Az, hogy a leendő gyerekemet se fogom látni. Hoppá. Na ezt nem kellett volna.
- Hogy mi? - most igazán kíváncsi lettem volna az arcára. A tudatlanságtól és félelemtől úrrá lett rajtam a sírás.
- Figyelj megértelek ha nem szeretnél több gyereket tőlem és nagyon meglepett ez a dolog, de elhiheted amikor ma közölte velem a doki én is nagyon meglepődtem. - zokogtam fel.
- Ne butáskodj! Igen kicsit váratlanul ért a közleményed, de nagyon is örülök neki. És Darcyn meg a leendő gyerekünkön kívül még több tucatnak is örülnék. - törölt le pár könnycseppet az arcomról, majd belepuszilt a hajamba. Egymás mellett ültünk azon a kicsiny kórházi ágyon Darcyval az ölünkben.

2 megjegyzés:

  1. Ez...ez olyan megható volt! Miközben olvastam a könnyeim csak úgy záporosztak. Sikerült teljesen átélnem a történetet. Remélem gyorsan hozod a kövi részt! Mert ez nagyon jó lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Be vallom ezt a rész háromszor írtam át, de még így se lett az igazi szerintem. De nagyon örülök ha így érzed :)
      A részeket meg megpróbálom gyakrabban hozni főleg, hogy itt a nyár. :)

      Törlés